Helyrehozhatók a tönkretett Nokiák!

Akik már elkapták vagy épp még nem a Symbian SMS-hibáját, azoknak a Nokia elkészítette a megoldást.

"Curse of Silence", ezen a néven híresült el a Symbian operációs rendszerben talált hiba, mely világszerte okostelefonok millióit, elsősorban Nokia készülékeket érint. A finn gyártó folyamatosan készíti szoftverfrissítéseit az érintett mobilokhoz. Mint ismeretes, egy megfelelően formázott SMS üzenettel a teljes üzenetkezelő rész leblokkolható a rendszerben. Ezután a telefon nem lesz képes semmilyen üzenet küldésére és fogadására sem. Sajnos a hibát eddig csak úgy lehetett helyrehozni, hogy egy teljes visszaállítást kellett csinálni a készüléken, amivel viszont a telefonon tárolt adatok is elvesznek. A Nokia készített egy megoldást azoknak, akiknek még nem védett a telefonja a hibával szemben. Az aprócska program az SMS Cleaner névre hallgat. Csupán le kell töltenünk a gyártó honlapjáról, majd telepítés után futtassuk le. Ez kitörli a hibát okozó SMS-t, majd újraindítja a telefont, ami ezek után újra hibátlanul fog működni. A program nem ad védettséget a hiba ellen, ezért mindenképp sűrűn ellenőrizzük, hogy elérhető-e frissebb szoftver az általunk használt típushoz.

http://europe.nokia.com/smscleaner