HTC Desire HD teszt második, befejező rész

Tesztünk második, egyben utolsó része a készülék multimédiás, navigációs képességeiről, valamint a teljes menüről ad ízelítőt.

A Desire HD-t az adatkommunikáció bajnokának is nevezhetjük, hiszen minden fontos adatkapcsolati mód megtalálható benne, és bizony ezeket tökéletesen is kezeli. Ezek közül a legenergiadúsabb chip természetesen a beépített GPS, mely ennek ellenére nagyon fürgén teszi a dolgát, sõt másodpercek alatt jelet fog, legyünk akár szabad ég alatt, esetleg szobában (ablak-közelben) vagy éppen a kocsiban ülve. Gyárilag egy 30 napos kipróbálható Tom-tom navigációt kapunk, mely egy gyönyörű "autós-panel" részeként tûnik fel a menüben, és így néz ki:

Nagyon nem is próbálgattam, de teszi a dolgát rendesen, magyar térkép is benne foglaltatik a memóriakártya bitjeiben, sõt a fõképernyõre egy hozzá tartozó widget is kipakolható, mely folyamatosan tud frissülni az adott helyfüggő információkkal. Ötletes és hasznos. Sőt nálam még GPS jel nélkül is behozta a legközelebbi éttermeket és látnivalókat. Szép és jó, aki akarja megveheti rá a hosszabítást, de az oldalunkon jobbnál jobb Androidos programok is megtalálhatók, ezek közül egybõl toltam fel neki a Sygic Aurát, melyhez nem igazán fogható más navi, egyszerűen nálam ő a favorit.

A készülék egyik nagy újdonsága a biztonsági mód, mely nem más mint az új http://htcsense.com weboldal. Ha a telefont itt regisztráltuk, akkor lopás esetén a weboldalra belépve láthatjuk a készülék helyét, valamint távolról megcsörgethetjük, vagy éppen törölhetjük a memórijáját, és átirányíthatjuk hívásainkat egy másik telefonra.

Menü

A készülék a szokásos Androidos menüvel rendelkezik. Kicsit átszabtam a vásárlás óta, került fel rá jócskán játék és alkalmazás, ezért most ezt is megosztom veletek. A képeken láthatók az adott alkalmazások, melyeket most nem elemzek részletesen, csakis azt melyek tényleg fontosak a telefon működésében.

1. Adatok átvitele
Egyszerû névjegyzék és sms szinkronizáló program, melynek segítségével régi készülékünk adatait szippanthatjuk át a HD-re. Nokia E90-rõl másoltam át a saját cuccokat, másodpercek alatt átrántotta.

2. Adobe Reader
A népszerû PDF olvasó mobil verziója, remekül mûködik, könnyedén görgethetõ, nem ugrál és nem is fagy, öröm használni. Puskázára kiváló!

3. Amazon mp3
Ezt figyelmen kívül hagyom, hiszen mp3-akat mindenki a saját módján szerez be, de aki mégis az Amazontól szeretné annak itt ez a kis kliens.

4. Asztali óra
Akár mint egy képkereten, itt is szép nagy számokkal rajzolódik ki a pontos idõ, melyhez világóra is tartozik, emellett tud ébreszteni több elõre beállított idõpontban is. Az ébresztést természetesen szundizhatjuk.

5. Autó panel
Errõl fent beszéltem, ez az autós navigáció indítóikonja

6. Beállítás
A készülék elsõ indításakor is betöltõdõ beállító alkalmazás, amit bármikor lefuttathatunk.

7. Beállítások
A készüléket ebben a menüben szabhatjuk át kedvünk szerint, legyen az fényerõ, vagy éppen adatkapcsolat és wifi beállítás. Elég részletes, szóval akit érdekelne az inkább kérdezzen.

8. Blokkolt hívók
Értelemszerûen a tiltott neveket állíthatjuk be, kiktõl nem szeretnénk hívásokat fogadni.

9. Emberek
...más néven telefonkönyv vagy névjegyzék. A Windowsos People szóbol származik, itt tárolhatjuk el az összes kontaktot telefonszámmal és számos tetszõleges mezõvel (e-mail, szülinap). Keresni könnyen lehet, egy gördítéssel több sort is tudunk folyamatosan pörgetni. Arra tessék vigyázni, hogy a névre rátapintva azonnal tárcsáz a készülék!

10. Enberek keresése
Ezt az elírást sajnos pont ennél a menünél kellett megejteni, de sebaj, reméljük javítják majd. Itt egyébként kereshetünk a nevek közt, melyek szépen az ABC betûi szerint elválasztásra kerültek egymástól, így könnyedén láthatók a különbözõ nevek.

11. Facebook
Beépített kliens, méghozzá a legújabb (nálam), lehet lájkolni és cseverészni.

12. FM-rádió
Kiváló hangminõséggel rendelkezik, kezeli az RDS-t és nem utolsósorban látványos. Semmi gondom nem volt vele, jól veszi a frekvenciákat.

13. Friend Stream
Ha beállítunk egy Twitter vagy éppen facebook fiókot a telefonban, itt is megjelentethetjük a barátaink által beírt változásokat. Nekem kicsit ömlesztett, de használható.

14. Galéria
Szép és látványos, könnyedén gördíthetõ galéria. Külön csoportosítja a fényképeket, videókat és a letöltött képeket, de egyszerre is megjeleníthetjük. A gyorsasággal nincs gond, többszáz képpel is egyszerûen elboldogul.

15. Gmail
A google levelezõkliens kissé fapados, de használható verziója.

16. Google Search
Egyértelmû, mindenki által napi szinten használ keresõ mobilverziója. Gyors és pontos.

17. Gyorskeresés
Segítségével a internet bármely részén kereshetünk.

18. Hangrögzítõ
Kiváló hangfelvevõ, mellyel akár a kártya kapacitásáig is rögzíthetünk anyagokat.

19. Hírek
Elõre beállítható hírforrás olvasó. (RSS)

20. Híváslista
Itt érhetjük el a fogadott/nem fogadott/tárcsázott számokat idõrendi sorrendben.

21. HTC Hub és HTC Likes
Míg a hubon a HTC által kínált tartalmakat tölthetjük le (skinek, hátterek, hangok), addig a Likes-ban a felhasználók által értékelt legjobb Androidos programokat nézhetjük meg és tölthetjük le.

22. Idõjárás
Városra bontva tekinthetjük meg az 5 napra elõrejelzett idõjárást, melyet a fõképernyõn látható óra alatt mutat a készülék. Pozitívum, hogy több város is megadható, ilyenkor egy widgetet kirakva lapozhatunk a városok között. Csillagos ötös, fõleg a hozzá járó teljes képernyõs animációk.

23. Internet
Chrome böngészõ az Androidos mobilok netes "lelke". Kiválóan megjeleníti a weboldalakat, két ujjal is nagyítható (ez más alkalmazásra is igaz), és gyors. Megjeleníti a flash tartalmakat így a hatás olyan akár egy asztali számítógépé. Méretes oldalaknál kicsit beakad a nagyítási animáció és néha nem oda áll a kép ahova én szeretném, egy kicsit bosszantó, de "ki lehet tapasztalni".

24. Kamera és Kamkorder
Errõl lentebb lesz szó!

25. Keresés bárhol
E kis app segítségével a teljes telefon tartalmában kereshetünk bármilyen fájlt vagy információt.

26. Könyvtár
Ez az amit soha nem fogok mobilon tenni, habár "élõben" sem olvasok sokat. A telefon nem azért van hogy regényeket olvasgassunk rajta, de aki szereti, az megtalál magának pár elõre letöltött angol nyelvû irodalmat szép designos környezetben.

27. Latitude
A Google Koordináták segítségével telefonon, számítógépen, vagy mindkettőn is tarthatjuk a kapcsolatot ismerőseinkkel.

28. Levelezés
Kiváló e-mail kliens, mellyel egyszerre több fiókot és kezelhetünk. Támogatja az IMAP és POP3 protokollokat, plusz az Exchange-t is.

29. Locations
A helyek segítségével megtalálhatjuk a kedvenc ételbárunkat, vagy éppen a "drágaságos" benzinkutakat ahol megitathatjuk kocsinkat.

30. Maps
A hamisíthatatlna Google térképek alkalmazás, melyet szerintem senkinek nem kell bemutatni. Cella és GPS koordináták alapján is azonosít.

31. Market
Innen tölthetjük le kedvenc alkalmazásainkat és a jobbnál jobb játékokat. Egyelõre csak az ingyenes appokat érhetjük le, de szerintem kezdésnek bõven hogy megfelel, hiszen több ezer app közül választhatunk. A készülék villámgyorsan tud alkalmazást telepíteni, illetve törölni. Aki a Symbianhoz szokott az nagyon fel fog frissülni :)

32. Média megosztás
WiFi alapon oszthatjuk meg multimédiás fájljainkat.

33. Naptár
Kissé lejjebb került mint a fontosabb társai, de szerencsére kirakhatjuk a fõképernyõre, így mindig láthatjuk az elõre beírt eseményeket.

34. Navigáció
A beépített navi másik indítógombja.

35. News & Weather
Hírek és idõjárás, mely netkapcsolattal tölti le a legfrissebb adatokat és híreket.

36. Óra
A fentebb említett asztali óra másik ikonja. Ugyanaz, csak a fentinél egy teljes képernyõs idõmérõ is helyet kapott. Van még stopper és idõzítõ funkció is.

37. Peep
HTC-s csirip alkalmazás, fõképernyõre is kipakolható.

38. Places
Ezt a Google oldaláról idézem: "A Google Helyek segítségével ingyenesen felveheti vállalkozásának adatait.Ha a potenciális vevők helyi információkra keresnek a Térképen, megtalálják az Ön vállalkozását: címét, nyitvatartási idejét, ráadásul még az üzletéről vagy termékeiről készített fotókat is.Egyszerű, ingyenes, és nem kell saját honlappal rendelkeznie."

39. Quickoffice
Szövegszerkesztõ, táblázatkezelõ és bemutatókészítõ

40. Részvények
Kis alkalmazás az aktuális részvényekrõl érdeklõdõknek.

41. SIM Toolkit
SIM kártyánk menüjét érhetjük el vele.

42. SoundHound
Zenefelismerõ program, mely szinte megegyezik a Shazam-mal.

43. Számológép
Gondolom õt mindenki ismeri. Rezeg is!

44. Talk
A google alkalmazás mobilos verziója. Õszintén? Még nem használtam.

45. Teeter
Golyós játék, G-szenzoros.

46. Telefon
Érdekes módon fel tudunk hívni vele másokat, ötletes :)

47. További inf.
A készülék adatait (IMEI, FW, MAC) tekinthetjük meg vele.

48. Twitter
A népszerû csirip app mobilos verziója.

49. Üzenetek
SMS és MMS felület, mely kirakható akár a fõképernyõre is.

50. Videók
Errõl bõvebben lentebb.

51. Voice Search
Hang alapú keresõprogram. Mi bemondjuk neki, õ pedig megkeresi.

52. Wi-Fi Hotspot
Adót varázsolhatunk egy perc alatt telefonunkból, így más is tudja a drága mobilnetünket használni.

53. Youtube
Kedvenc videófeltöltõnk mobilos verziója. Támogatja a HD videókat és a teljes képernyõt. Internetkapcsolat kell hozzá, ajánlott a WiFi.

54. Zene
Errõl lentebb.

55. Zseblámpa
Több fokozatban állítható fényjelenség, mely a telefon vakuját használja. Szép és tényleg erős fénye van!

Zene

A készülék egy darab beépített külső hangszóróval rendelkezik, mely a hívások kihangosításánál még jól jön, viszont zenénél csak a közepes szintet súrolja. Kicsit kapos és halk, de ez betudható az extravékony készülékháznak, melybõl egyértelmûen nem tud akkora hang kikiabálni.

A gyári füles egyben headset is, megtalálható rajta 3 gomb, mellyel a hívásokat is tudjuk kezelni a zenefunkciók mellett. Ez már egy fokkal jobban szól, de az igényeseknek nem árt beszerezni egy márkás fülest.

Maga a belsõ viszont kiváló, a beépített SRS és Dolby hangzásjavítók magukért beszélnek, emelett gyári elõre beállított hangszínekkel is bohóckodhatunk. Legjobb hangzásmód mindenképp a Dolby (szerintem).

A zenelejátszó albumborítós kinézete tökéletes, gyorsan regál, szépek az átmenetek és természetesen kirakható ez is a fõképernyõre widget formájában.

Ami bug: egy zeneszám albumborítóját teljesen eltérõ dalokhoz is beteszi a készülék, ezáltal nem kis káoszt okozva a borítók közt.


Telefonálás

A tárcsázás egyszerű, a kiválasztott nevet egyből hívja is a készülék. A hangminőség kellemes és erőteljes hangerőn szól, kihangosítva is elfogadható.

Multimédia

A készülék beépített 8 megapixeles kamerával rendelkezik. Előlapi kamera nincs, nekem speciel nem is hiányzik, hála a még mindig magas videótelefonnak. Skype és egyéb progiknál viszont már jól jönne, de ez még talán nélkülözhetõ elem.

A hátlapi kamera tehát 8 megás, tudja a 30 frame per seces HD videófelvételt is.
A képek minősége átlagos, sajnos a Samsung I8910HD kamerája nem kicsit porba veri, ha teljes méretben elemezzük õket. A képek lekicsinyítve viszont egészen baráti arcot mutatnak, mert így már nem látszódnak az elmosott "olajfestmény-szerű" részletek.

A képbeállítások elegek, a többféle effekt mellett szabályozható a fehéregyensúly, van szélesvásznú mód, idõzító, önarckép-funkció és ISO állítás 800-as értékig.

Negatívum, hogy nincs dedikált kameragomb, így kicsit bénán tudunk csak fényképezni, hiszen a képernyőt kell megérinteni a fókuszáláshoz, és az exponáláshoz is. A készülék olyan gyorsan végzi mindezt, hogy sokszor életlen lesz a kép, hiszen egy gyors fókusz után már nyomja is az expót. Hát sajnos ezt szokni kell.

Videóban viszont pozitívum a 30fps, a készülék 3GP-be rögzít. A hang lehetne jobb is, de egy mobiltelefontól tökéletes. Szaggatást néha tapasztaltam, fõként a világos helyrõl a sötétre váltáskor ugrott meg nem kicsit a felvétel.

Hátrány: nagyon kevés fénynél, például este, csupán 15fps a felvétel sebessége, ezt magam sem tudom miért van így. Bekapcsolt vakuval viszont ismét 30fps lesz.

A vaku dupla LED-es, hatalmas fényerõvel bír, megéri használni sötétebb helyzetekben.

Tesztképek

Tesztvideó

Összegzés, üzemidõ

A készülék egy 1250mAh-ás telepet kapott, mely nem éppen a legjobb, viszont 1 teljes napot nálam mindig kibírt, aki viszont folyamatosan nyomkodná, annak nem ért kéznél lenni egy töltõnek, hiszen hamar lemerülhet. Nálam volt amikor 5 teljes napot is elketyegett egy töltéssel, szóval azért nem kell megijedni!

Összességében nézve egy nagyon fejlett és gyors készüléket kapunk a pénzünkért, a pár apró kis hibát leszámítva megéri a vételt, hiszen a legtöbb vásárló fel sem figyel ezekre a hibákra.

A telefon értékelése: 4,5 pont (az 5-ből)

Pro: nagy és kiváló képernyő
Android rendszer és erős hardver
kiváló internetes élmények
kiváló hangzás
minőségi anyagok

Kontra: kis akkumulátor
gyenge külső hangszóró

Hozzászólások

Hello! Először is grat a teszthez, nagyon jó lett!:P (sztem sokkal jobb mint a mobilarénás srácoké ;) ) Énis egy ilyen telót szándékozok venni, és lenne egykét kérdésem:
1 Ha szabad megkérdeznem, hol vetted a telót, mert forumokba irták, hogy egykét bolt nem erre a régióra szánt készüléket forgalmaz, és OTA frissités után eltünik belőle a magyar nyelv. Érdekelne, hogy neked esetleg volt-e ilyen problémád.
2. Galériába lehet-e a képeket mappákba rendezni, vagy az összes képet egy mappába huzza be. És, hogy le lehet-e jelszavazni a mappákat.
3. Használsz-e hozzá vmien tokot, képernyővédő fóliát, és hogy karcálló-e a kijelző.
4. Nagyon látszanak-e a pixelek a kijelzőn, mivel elég nagy a képernyője :P ja és hogy plexi, vagy üveg védi-e.
Bocsi a sok kérdésért, és előre is köszi a válaszokat!

1. t-mobilnál vettem dominoval, a frissítés után is minden oké, szóval tuti.
2. galériában lehet mappázni, jelszavazni nem. App viszont biztos van rá.
3. csak tokot használok (brando), a képernyő karcmentes
4. hát szerintem erős plexi a képernyő, de elég hideg szokott lenni, ami egyébként az üvegre utal. Ezt érdemes lenne még valami boztos forrásból megkérdezni. A pixelek nem látszanak, nagyon jó a képe.

Hello! Köszi szépen a válaszokat!
Lenne mégegy kérdésem, mégpedig, hogy a régi telóról az smseket is áttudom rá tölteni?

Igen, nekem azok is átjöttek.

Huu akkor megnyugodtam xD
Köszi a válaszokat.

Nekem a 2.1-es Heroban is össze-vissza rakosgatta az albumborítókat.

Szia! Ez egész meggyőző leírás, mostmár azt hiszem ez a telefon közelebb áll a szívemhez, mint a Nokia N8.

Még egy dolog amiről nem találtam kielégítő választ sehol: pendrive-ot lehet rá csatlakoztatni és mondjuk arról filmet nézni?

Szia!

Nagyon jó teszt grat:)
pár hónapja nekem is a zsebemben van a teló, csak szeretnélek megkérdezni h szerinted kéne e vennem rá valami védőfóliát? csak mert zsebbe van de kicsit se karcolódik;)

én egyébként úgy tudom h üveg a kijelzője:)

ja és még valami!

hogy bírt ki neked 5 napot?
leszedted üresre a memóriát és be se kapcsoltad vagy mi? :D

mert nekem aztán 1 napokat bír csak max :)

Hali, nekem se karcolódik, én sem vettem rá fóliát. Tokot vettem hozzá az ebay-en olcsón jót :)

5 napot úgy bír hogy keveset használom, általában csak napi 1 órát nyomkodom, netezek, telefonálok vele, mivel van cégesem is és azt szoktam nyüstölni.

Ha valóban nekifekszel és játszasz vele, meg például navizol simán lemegy egy nap alatt. De hát ez így van minden telefonnál.

Sziasztok!!!

Spanyolországban élek és egy HTC Desire HD tulajdonos vagyok!A következő lenne a bajom!A Magyar nyelvet nem tudom beállítani mert csak,Spanyol És portugál nyelv van benne!A kérdésem az lenne,hogy milyen módon tudnám a telefonomat magyarítani,vagy magyar nyelvet szerezni hozzá!Előre is köszönöm a válaszotokat!

A Marketen van egy többé kevésbé hasznos "morelocal" nevű program, mellyel lehet magyarítani. Teljes magyarítást csak szoftvercserével lehet, mellyel úszik a gari.

Üdv,én azt szeretném megkérdezni, hogy mappákat hogyan tudok csinálni a galériában? Bárhogy próbálkozok sehogy se tudtam rájönni.