A Huawei több mint 100 millió okostelefont szállított ki 2015-ben

A Huawei több mint 100 millió okostelefont szállított ki 2015-ben

A Huawei fogyasztói üzletága bejelentette, hogy az idei évben több mint 100 millió okostelefont szállított le, így megerősítve pozícióját a világ három vezető okostelefongyártója között. Az elmúlt 5 évben a Huawei okostelefon kiszállításai több mint 3000 százalékkal növekedtek a 2010-ben elért 3 milliós értékhez képest. Ezen felül a vállalat idén 30 százalékkal növelte közép- és felsőkategóriás készülékeinek kiszállítását: idén szeptemberben például 4 millió P8, 7,5 millió P7 és 6,5 millió Mate7 okostelefon talált gazdára.

100 millió Huawei okostelefon 2015-ben

„A Huawei sikere nem véletlen. Ezek az eredmények egyértelműen tükrözik a fogyasztók igényeit, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy prémium minőségű termékeinkkel láthatjuk el őket világszerte. 2016-ban termékportfóliónk kiterjesztésével további növekedésre számítunk.” – mondta el Kevin Ho, a vállalat fogyasztói üzletágának mobiltelefonokért felelős elnöke.