Magyar Android játék: Akasztófa küldetés

Magyar Android játék: Akasztófa küldetés

Manapság, ha akasztófa játékot szeretnénk játszani Androidon, akkor többféle lehetőség áll a rendelkezésünkre. A Google Play áruházban rákeresve számos találatot kapunk. Ezek közt vannak profin, és kevésbé profin kivitelezett játékok. Találunk köztük magyar fejlesztést, és már más nyelven megírt, honosított változatot. Valamelyik tudja kezelni a magyar ékezetes betűket, valamelyik nem. A lényeg, hogy a választék óriási.

A legtöbb a klasszikus sémát követi, azaz kapunk feladványként egy szót, amelynek hiányoznak a betűi, és ezek találgatásával kell kitalálnunk a megfejtést. Segítségképpen megadják a kitalálandó szó betűinek helyeit, majd ha eltalálunk egyet, akkor annak pozícióját. Egy adott szó megoldásához meghatározott számú próbálgatásra van lehetőségünk, ha ennyi után sem tudjuk megadni a szót, akkor vége a játéknak, és „felakasztanak” bennünket.

Android akasztófa

Ennek a klasszikus játéknak a továbbfejlesztett változata, a nemrégiben megjelent Akasztófa küldetés. Ebben a változatban egy játékmenet alatt nem egyetlen szót kell kitalálnunk, hanem több szót (100 darabot) egymás után.

Android akasztófa

Itt a játék kiegészül az idővel való harccal is, mivel minden egyes feladatot adott idő alatt kell teljesítenünk úgy, hogy közben fel ne akasszanak. Könnyítésképpen kapunk életeket, tehát ha lejár az időnk, vagy ha felakasztanak bennünket, akkor nem ér véget a játék, hanem életeink száma csökken eggyel, amihez minden tízedik kitalált szó után kapunk egy újabbat.

A játék nagyon egyszerű feladatokkal kezdődik. Elsőként egy-egy betű hiányzik a szavakból, de ez ne legyen megtévesztő. Ahogy haladunk előre, a feladatok egyre nehezebbé és nehezebbé válnak. Egyrészt csökken a segítségként megadott betűk száma, másrészt kevesebb időt és nehezebb szavakat kapunk. Az Akasztófa küldetés jutalmazza a gyorsaságot, ha gyorsak vagyunk egy feladat megoldásánál, akkor bónusz pontokkal jutalmaz bennünket.

Android akasztófa

A játék célja, hogy minél több pontot szerezzünk, és minél több feladatot megoldjunk, mielőtt elfogynak az életeink. Ha egy játékot félbe hagyunk, akkor legközelebb tudjuk folytatni, tehát nem kell egyszerre mind a száz feladatot megoldanunk.

Android akasztófa

Az Akasztófa küldetés természetesen tartalmaz „Klasszikus” játékmódot is. Így ha csak hagyományos játékot szeretnénk játszani, akkor azt is megtehetjük. Ebben a módban három nehézségi szint közül választhatunk, - kedvünknek és tudásunknak megfelelően, de kérhetjük azt is, hogy véletlenszerűen kapjunk könnyebb és nehezebben megoldható feladványokat.

Android akasztófa

Itt egy játék egy szó kitalálását jelenti, tehát akkor járunk sikerrel, ha egy szót megoldunk azelőtt, mielőtt „felakasztanának” bennünket.

Android akasztófa

A játék tárolja eredményeinket mindkét játékmódban, így láthatjuk, hogy hogyan teljesítettünk.

A játék ingyenesen letölthető a Google Play áruházból

Jó szórakozást!