Microsoft Surface tabletek érkeztek

Nemrég mutatta be a Microsoft két újdonságát, azaz egy-egy Surface táblagépet, melyek közül az egyik egy teljes értékű számítógép és tablet is egyben.

surface

A két táblagép a legnagyobb titoktartás közepette készült, és eddig semmilyen információt nem sikerült róla kiszivárogtatni. A legnagyobb öröm a dologban az, hogy a Microsoft egy hatalmas lavinát indított el, hiszen ez az első olyan saját gyártású termékük, mely sima tabletként, de komplett számítógépként is funkcionál; ellenben az Apple iPad-el, mely csak egy egyszerű szoftvert (iOS) tartalmaz rengeteg korláttal. A Surface tabletek közül a kisebbik egy ARM alapra épülő Metro felületű táblagép, melyen a Windows alap appok futnak, de egy teljes Office-t is kapunk hozzá.

ivy

A másik gép már érdekesebb, hiszen ezen a hagyományos Windows 8 fog pörögni, ehhez nagyon jó alapot ad az Ivy Bridge-re épülő Intel i5-ös processzor és akár 128GB-os háttértár. A géphez jár egy mágneses tok, melyben egy extra lapos billentyűzet is helyet kapott. Továbbá a géphez egyszerűen csatolható Bluetooth egér, vagy bármi más periféria. A táblák anyagáról sem szabad megfeledkezni, hiszen jó erős magnézium házat kaptak, melyben nincs ventillátor! Így joggal felvetődik a kérdés: mi hűti majd az Ivy i5-ös procit? Semmi. A készüléken egy jól megtervezett passzív hűtőrendszer van, mely kellőképpen keringeti a levegőt a masinában. Lássuk most a száraz, de előkelő adatokat.

Surface for Windows RT tablet

Processzor: NVIDIA Tegra-based ARM chip
Tömeg: 676 grams
Vastagság: 9.3 millimeters
Képernyő: 10.6-inch ClearType HD capactive touchpanel
Akku: 31.5Wh
I/O: microSD, USB 2.0, Micro HD Video, 2x2 MIMO antennae
Szoftver: Windows RT + Office Home & Student 2013 RT
Tartozékok: Touch Cover, Type Cover, VaporMg Case & Stand
Kapacitás: 32GB / 64GB

Surface for Windows 8 Pro tablet

Processzor: Intel Core i5 (Ivy Bridge)
Tömeg: 903 grams
Vastagság: 13.5 millimeters
Képernyő: 10.6-inch ClearType Full HD (1080p) capactive touchpanel
Battery: 42Wh
I/O: microSDXC, USB 3.0, Mini DisplayPort, 2x2 MIMO antennae
Szoftver: Windows 8 Pro
Tartozékok: Touch Cover, Type Cover, VaporMg Case & Stand, Pen with Palm Block
Kapacitás: 64GB / 128GB

Áruk egyelőre nem ismert, viszont tippre a kisebb verzió úgy 600-, a nagyobb pedig 1000 dollár lehet. Megjelenésük 2-3 hónap múlva várható a Windows 8 hivatalos kiadása napján.