A Samsung jövőre szakít az AMOLED technológiával

A 2008-2009-es években jelentek meg az első sorozatgyártásos AMOLED panelek, melyeket egytől-egyik okostelefonokba szántak, habár voltak azért kisebb kivételek is. Ezeket a képernyőket legnagyobb számban a Samsung gyártotta, rengeteg időt és energiát költve azok továbbfejlesztésére. A koreai gyártó azonban gondolt egyet, és a legfrissebb hírek szerint 2013-ban visszatér az LCD, azon belül pedig az IPS technológiához. Akinek volt már AMOLED-es készüléke, az nagyjából sejtheti hogy milyen indok vihette rá a gyártót a cserére.

amoled to ips lcd

Köztudott, hogy az OLED képernyők fő alkotóelemei az aktív LED fényforrások, melyekből három-, esetleg négy színforrás alkot egy-egy pixelt. Ezek a pontok nemcsak a színért, hanem a világításért is felelnek, ezért nincs szükségük külön háttérvilágításra. Ezáltal hamarabb elöregszenek, amely beégéshez és fényerő csökkenéshez vezet. Egy AMOLED képernyő normál felhasználás és fényerő használata mellett 1-2 évet is kibírhat komolyabb beégés és elváltozás nélkül. Ez nem jelenti azt hogy tönkremegy, hanem az első két év után veszít a kezdeti teljesítményéből.

galaxy s4

A következő Galaxy S készülék 2013 februárjában fog debütálni az MWC-n. Ez az okostelefon már Full HD-s IPS képernyővel lesz legyártva, melynek színvilága sajnos még így sem fogja megközelíteni az AMOLED-ét, ellenben hosszú éveken át fogjuk ugyanazt a minőséget látni mint amit a vásárlás napján.

A jövőre érkező Wave, Note és Galaxy okostelefonok szintén IPS panelt kapnak majd.

Forrás

Hozzászólások

Szerintem ez akkor is egy Sz*r döntés volt...:/ 2 év után szinte már mindenki telót cserél , van aki még hamarabb... a 4X-nek a kijelzője is elbújhat az S3 mellett.

Szerintem is ritka hülye döntés volt !